Egy hétvége a magyar várak közt
Tavaly az ország határához lehető legközelebb motorozva tettük próbára állóképességünket, idén 30 magyar várat látogattunk sorra, ismét kalandok sorát megélve.
A tavalyi teljesítménytúra befutója után megtört testtel, de büszkén dagadó kebellel és szárnyaló lélekkel elhatároztam: a csúcson kell abbahagyni! Unokáimnak majd büszkén mesélhetem kalandjaimat, hogy a nagypapa milyen vagány srác volt, de ezt a túrát ismételni kár lenne, fokozni pedig már nem lehetséges. Azonkívül a folyamatos terheléstől szinte lebénult „gázkezemmel” két hétig a sliccemet se tudtam felhúzni… Gondoltam, majd inkább a túrásabb megmozdulások irányába tendálok.
Azonban az idei kiírásban várak szerepeltek… és olyan klassz érzés volt a májusi ragyogásban, akácillatban gurulni, felfedezni!... A többi motorossal találkozni és élményeket kicserélni! Így hát eldöntöttem: ismét belevágok!
A tavalyi ötös csapatból eleinte még négyen úgy terveztük, hogy ismét együtt gurulunk, de a létszám lassú, de biztos csökkenésnek indult (pénzhiány szervíz után, lakásvásárlás, …). Végül már csak ketten maradtunk, mikor Kristóf az indulás előtti nap hív: baj van, felesége lebetegedett, a gyerekeket nem hagyhatja így… Puff a kirakat! Egyedül nem merek és nem is akarok elindulni, mi legyen? Délután felírtam a fórumra, hogy adott motorozási paraméterekhez keresek társakat az útra.
Este két üzenet vár: Czdoki ugyan egyedül tervezett menni, de randevút adott a Lovas utcánál ¾ 8-kor. Viking pedig írt, hogy őt is befogadta egy csapat, vagy csatlakozzam hozzájuk, vagy akár ketten is indulhatunk külön. Szuper, lesz társaság - nem kell lemondanom a túráról most, hogy már így rá vagyok indulva! Visszaírtam Vikingnek, hogy Czdoki-val van randi, jöjjön ő is és ott megbeszéljük. Reggel még a Deauville-es srácok is megcsörgettek, de Szentendréről indultak, nekem meg már a Lovas utcánál volt találkozóm.
Reggel Ispánékkal találkoztam a Lovas utcában, azonban Czdoki sehol. Több hívás és telefon után csak a hazaérkezés után derült ki, hogy elírás volt: 8h45-öt akart írni, és végül 9h15-re ért oda! Ekkor tudtam azt is meg, hogy ő viszont egyben lenyomta az egészet, amibe én tuti bele is pusztultam volna!... Azonban SMS jön Vikingtől: „8h40-re érek oda. Megvártok?”. A befogadó csapata csak dél körül indult volna… Hhhát, naná! De siess, ketyeg már a drága idő! Mert az biztos volt, hogy én egy kis biztonsági ráhagyással a vasárnap délutáni megérkezést célzom meg: hadd lássak is valamit az útból!
ELSŐ NAP
1. Budai vár
Befutott Viktor is, rövid útvonalegyeztetés után láttuk, hogy nem lesz gond az együttműködéssel. Felszaladtunk mi is ágyút számolni (10), vidám hajléktalanok üdvözlése, majd nyeregbe pattanás és usgyi!
2. Esztergom
Matuláék beérve, turista-hegyek a vár előtt (ezek hogy kerülnek ide egy kora-májusi péntek reggelen?!). Hátrairamodunk megszámolni a kiállított harangokat. Kicsit furcsán néznek az izgága, túlöltözött bukósisakosokra, de a népi hímzést áruló néni a beavatottak biztonságával mutatta nekünk, hogy hol találjuk amit keresünk.
3. Visegrád
A szerpentin magáért beszél, a nap süt, csodás! A várnál hemzsegő turisták csodálkozva szemlélték, hogy mi ez a hatalmas motoros érdeklődés egy Nagyvillámra vezető gyalogösvény várható menetideje iránt, sőt, egyesek még fényképezik is! Ez valami világszenzáció lehet! Viszont egyik sem vág végül neki! Ja, persze, 14 perc gyaloglás ilyen öltözékben!...
Beigazolódott sejtésünk, a komp indulásra kész, épp kötik el a köteleket! Kasszánál senki, itt nincs idő a tájékozódásra, kövér gázzal megcéloztuk a még lent levő, de már mozgásban levő pallót, majd egy lendületes felugratás után megálltunk Matuláek motorjai mögött.
Huhh, mekkora mázli, ez necces volt!
Gyönyörű napsütésben nézzük az (akkor még) kis formás gomolyfelhők gyarapodását a Duna és a visegrádi vár fölött.
4. Nógrád
Megtaláltuk a cukrászdát, de nem értjük mi a poén az ajtók számában. Kerüljük meg a várat a másik oldalról is! Semmi. Helyi néni magyarázza, hogy csak egy cukrászda van. Hm. Menjünk vissza. Kriszta véletlenül felnéz menet közben, stop, fel. Autóparkoló. Kis épület sok kis ajtóval. Rajta sárgán virít a Cukrászda felirat. Alul kopottan, alig olvashatóan: a sportpályánál. A kis ajtók mögött pottyantós budik! Értjük már, miért volt a kérdésben idézőjelben a Cukrászda!
Fordulás közben a sárban az elsőm megcsusszan, majdnem zakó lesz: jó lesz vigyázni!
Pucolunk tovább Kisnána fele. Én az arra vezető utat ismerem, tudom, hogy nagyon rossz. Vikinggel mi az M3-ast választjuk, inkább legyünk hamar túl a kevésbé élvezetes szakaszon. Matuláék vérbeli motorosokhoz méltóan inkább választják a küzdelmet, de pályára nem mennek. Szerintük kb. egy időben érünk majd oda. Meglátjuk.
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
-
Nyomtatóbarát










Hozzászólások
Tom, az idei teljesítménytúra a magyar Nemzeti Parkokat öleli majd fel, és az eddigiekhez hasonlóan május első hétvégéjén lesz. A dátum 2011.05-06-08.
További részleteket ITT találsz.
Rövidesen pedig elkezdődik a jelentkezés is itt, az Onroadon.
Mackó!
Bár türelmetlenségem már alig tartható, mégsem ezért írok.
A többi túránk, kirándulásunk tervezése miatt jó lenne tudni, hogy mikor lesz az idei 48 órás?
T
SOLVFR!
Gratulálok a túraleírásodhoz! Igazán nagyszerűen fogalmazol, öröm volt olvasni soraidat!
Üdv: Kornél
Köszi szépen, nagyon jó lett
!
) nem tudtam befejezni, idő híján
.
!!!
Én is nekiveselkedtem, hogy megírom a hétvége szösszenetét, de sajnos (bár ez relatív, biztosan van aki most megkönnyebbülten felsóhajt
De jó, hogy Te megtetted
Tulajdonképpen én ezért nem mentem az ideire, mert féltem, hogy megírom a történetét :))
Adja az Isten, hogy jövőre mind anyagiakbam mind másban bővelkedvén eljussak én is. Nagyon szeretném.
Az asszonyt fedobom hátra,(úgysejön) de nem fékezek sokat mert két nagy horpadás lesz a hátprotektoromba nap végén.
SOLV4 ez jó volt, nagyon szemléletesen írsz!


Sokszor eszünkbe jutottatok miután szétváltunk, hogy ti merre járhattok, most már tudom!
Töredelmesen be kell valljam, hogy végül nem jutottunk el Gyuláig, mint ahogy terveztük, Debrecen után elfogytunk és kerestünk egy motelt!
De még így is befejeztük időben! Remélem a következőn is összefutunk majd!
Marha jó stílusban ír SOLV4, öröm volt olvasni. Egyszer én is szeretnék ilyenen részt venni, akár tóhoz, akár határhoz, akár megyeszékhelyhez van kötve, már a kaland miatt is, de ez még sajnos arrébb van. Viszont ha már most szervezitek a jövő évi túrát, akkor már most sok sikert, és egészséges hazaérkezést azoknak, akik indulnak rajta!
Köszi, de ezen már túlvagy, megkaptam Tőled az eredeti, májusi időpont előtt.
Ismétlés idén nem lesz, de nagyon szívesen elküldöm emilben az itinert, ha érdekel. Akinek kell, keressen meg a sarvarizs@onroad.hu drótposta-címemen.
Remélem egyszer már el tudok indulni, ezt a várast is akartam nagyon, de ki kellett hagynom :( Idén lesz ismétlőkör?
Vagy 1000km az óccsóbb benzinkutak mentén?Meg fogom ütni magam lassan, olyan drága.
Az egyik ötleteddel pontosan beletrafáltál. Annyit elárulok, hogy meg van már tervezve a 2011-es útvonal, nem megyeszékhelyes lesz, viszont az általad írtak egyike!
Amúgy amikor hazaértem a 48 órásról, vasárnap este üldögéltem az útvonaltervező előtt és a jövő évi 48 óráson merengtem. A feleségem le is hülyézett...
Kiváncsi vagyok, mi lesz jövőre... az after-party-n elcsíptem egy "magyar megyeszékhelyek"-kel kezdődő mondatot, meg egy másikat, hogy "külföld is lesz". Nekem is van egy ötletem: a Nemzeti parkok és egyéb természetvédelmi területek által kitűzött útvonal is jó túra lenne. Másik: 2000 km Magyarország folyói mentén. Harmadik: Magyarország tavai (a három nagy tavunkon kívül nagyon sok kisebb és szép tavacska van az országban).
Nagyon élvezetes leírás. Szupi, hogy megosztottad! Köszi!