A tökély maga

A tökély maga

Az első magyarországon forgalomba helyezett Super Teneré tulajdonosa számol be tapasztalatairól, amelyek jó részét terepen szerezte.

Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy bizony elfogult vagyok a Yamahákkal kapcsolatban (természetesen erről a galád japók tehetnek, akik állandóan táplálják e kényszeres, gyógykezelésre szoruló rajongást, olyan gépekkel, mint például a 2010-es SUPER TENERE ). Ettől függetlenül szeretném objektíven bemutatni pontos szituáció leírásokkal, illetve mások véleményével alátámasztva (vagy megcáfolva) a sajátomat. Magamról annyit, hogy 2005-ben ültem először motorra és azóta töretlen a szerelem. Más típusú gépek tekintetében a tapasztalatom igen rövid saját vezetési élményen, sok túrán tapasztalt, más motorokkal előforduló eseményekből, illetve természetesen a mendemondákból, cikizésekből, talán igaz-se-volt történetekből tevődik össze. Jelenleg van egy 2008-as FJR-em és egy XT660Z-m, valamint egy 2010-es XT1200Z Super Tenerém van (a 3 motorban összesen 97.000 kilométerrel). Van még egy robogó, egy gyerek crossmotor és egy Suzuki Bandit 650 is a garázsban. Egyszóval motort csak veszek, de el nem adok!

Legújabb szerelmemmel... (Katt a képre egy fantasztikus galériához!)                                                                             

A vas

2010. február végén, amikor a törököknél bemutatták a gépet, már másnap lementem Tatára (az ország általam ismert legjobb Yamaha kereskedése), és lefoglalóztam a 2010-es év első magyarországi 1200-as Super Teneréjét. 2010. június 3-án átvettem, majd az esőben még gyorsan beletekertem 300 kilométert. 4-én 910 kilométerrel az órájában lecseréltük a motorban az olajat, olajszűrőt, a kardán olaját és átnéztük. Számomra egyáltalán nem volt meglepő, de a világon semmi baj nem adódott (ez volt a hivatalos marketing verzió ).

Vasárnap elmentem a Hungaroringre, de nem a pályán nyüstöltem, hanem a rendőrmotoros oktatáson kicsit teszteltem a fordulékonyságát, súlyát, kezelhetőségét. Tapasztalatok: a motor súlya egyáltalán nem érződik, minden fordulatszám-tartományban tökéletesen teszi a dolgát. Eszméletlen!!! Kezelhetőbb, mint a 186 kilós kis Tenere, fordulékonyabb, nincs probléma az alacsony fordulattal, satöbbi. Egy gondom azért adódott a géppel: a szűk köröket csinálgatva minden gond nélkül tudtam flexelni balra, de jobb oldalon csak nem sikerült a koptatóig dönteni. Már vagy öt perce körözgettem, mire végre szikrázni kezdett a jobb oldala, de valahogy nem volt kerek a történet. Megállva rögtön észrevettük, hogy azért, mert a jobb oldalon nem volt felszerelve a koptató a lábtartó aljára. Nosza odamentem a Yamaha Hungária standjához és vázoltam a problémát. Mivel éppen ott volt kiállítva a Mackó által is tesztelt másik ST, kiderült, hogy jobb oldalon azon sincs koptató!!! Szerencsére rugalmasan elszakadt a problémától a srác és letekerte a bal odalit (én meg fel a jobb oldalra). Ezúton is köszönöm a megfelelő hozzáállást!

Következő hét szerdára elértem az 1600 kilométeres óraállást - eddig tartott a bejáratás. Aszfalton a motor tökéletes túratárs. A futómű észrevétlen, nem főz kávét, nincs mögötte komoly marketing duma, nem telelever, nem új fejlesztés, csak a dolgát teszi, de azt tökéletesen. A fékek veszettül hatékonyan dolgoznak, jól adagolható a fékerő. A fogyasztás nem érte el az 5 litert 100 kilométeren. A módválasztó kapcsolóval a japók gyakorlatilag megoldották a gombnyomásra történő, menet közbeni motorcserét! Túra módból gázvisszaengedéssel átkapcsoltam sport módba és mintha seggbe rúgták volna. Eszméletlenül robbanékony lett az addig simán, minden agressziótól mentesen, nyugdíjas igazolványra kedvezményben részesülő, komótos túra masina. Na, ez már nekem való! Egy kicsit a Bakony felé tekeregtem és csodálkoztam, hogy kanyarokban lábtartóig döntve is kényelmesen, biztonságosan, de egyszersmind agresszíven repül a masina.

Ekkor próbálta ki Imi barátom, akinek bár nincs ízlése (Honda Pan European tulajdonos… ), motoros tudásáról annyit, hogy oviban hátsó lánckerék volt a jele. Amikor kicsit gurult vele Csepelen, leállt a forgalom és autógrammokért esedeztek a szűzlányok nála (pedig csúnya ). Viccet félretéve, leszállt, körbevigyorogta a fejét és közölte, hogy ez a motor csoda és párja nincs (hát persze, hisz egyelőre az egyetlen ). E vélemény hallatán kicsit kihúztam magam és egész nap az ülés fölött 10 centivel lebegtem motorozás közben. Kipróbálta egy GS-funclub tag barátom is (inkognitóját kénytelen vagyok megőrizni a testi épsége iránt érzett aggodalmam okán). Ment egy rövidet és azt mondta: ez a motor kezelhetőbb, erősebb, és összességében jobb, mint a GS!

 

 

A következő oldalon megcélozzuk Erdélyországot!

 


Hozzászólások

Taro
Offline
Csatlakozott: 2010-06-15
Hát srácok, rossz hírem

Hát srácok, rossz hírem van.
Sajnos az új, XT 1200 tenere tényleg műenduró :-(
Mindenki, aki vásárláson töri a fejét, érdemes elgondolkodni.
A motor 5000km után tréleren érkezett a szervizbe.
Továbbra is fenntartva a korábbi véleményt, fontos kiegészítés:
5000 km (utolsó 1500km aszfalt) alatt kilyukadt a hűtő!!!
Véleményem szerint szerelési hiba okán (vagyis a ventilátort nem megfelelően szerelték fel, esetleg deformálódott). Az történt, hogy a ventilátor pereme lukasra csiszolta a hűtőt.
A Yamaha szerint a hiba nem a gyártó, hanem a nem rendeltetés szerű használat eredménye.
Amennyiben a Yanahának van igaza, úgy ez a motor csak aszfaltra való (nekem azért van olyan motorom, ami aszfalton jobb).
Tény, hogy a motor eldőlt párszor 2-5 km/h sebesség mellett, de jelezném, hogy sem az idomok, sem semmi nem sérült meg.A ventilátornak nem változott a hangja, mióta felültem rá.
Ez a motor eladó, akit érdekel pü.

Nocom
Offline
Csatlakozott: 2009-10-12
...

Élvezetes olvasni a beszámolót. GRATULÁLOK a motorodhoz.
Sok-sok kilométert bele!

eko
eko profilképe
Offline
Csatlakozott: 2009-10-12
Van akinek mindenröl az jut eszébe...

baron
baron profilképe
Offline
Csatlakozott: 2010-04-20
A transalpina-ból az utolsó 2

A transalpina-ból az utolsó 2 szótag érdekel.

BIKE-R
Offline
Csatlakozott: 2009-11-10
Ha valakit érdekel a

Ha valakit érdekel a Transalpina túra teljes beszámolója, itt megtalálja: 2010.06.10-13 - Transalpina túra

vilmo
Offline
Csatlakozott: 2009-11-11
 Hogy ki milyen motort vesz

 Hogy ki milyen motort vesz abszolút magánügy, a sokmilliós drága géppel nincs semmi problémám egész addig amíg nem kezdik úgy beállítani hogy kétszer annyiba kerülő gép=kétszer akkora élmény, ez ugyanis nettó baromság, nem kevés rosszindulattal fűszerezve. Vehetnék én is valami csilivili új gépet, a költségvetésem elbírná de sóher vagyok és ha kapok fiatal használtban 1,5M körül ami teljesen megfelel nem adok érte háromszor annyit. Szerintem sokan vannak így. Na, ennyit az anyagiakról  Egyébként jó a cikk, köszönjük.

Zolee70
Zolee70 profilképe
Offline
Csatlakozott: 2009-10-12
Irígységről, utoljára

Basszus, nem szégyen ezt bevallani, irigyellek. Ha pedig megdolgoztál érte, gratulálok, de szerintem ne nagyon hangoztasd. Egyrészt sok a rosszindulatú ember, másrészt van, aki ugyan olyan keményen dolgozik, mint Te, mégsem jön össze, és annak egy kicsit rosszul esik. Nem Rád haragszik e miatt, hanem a világra, amiért olyan, amilyen.

PePe-VFR
PePe-VFR profilképe
Offline
Csatlakozott: 2009-12-27
Taro, így ismeretlenül is

Taro, így ismeretlenül is gratulálok a géphez! Nagyon jó az írás és a képek láttan leesett az állam (azóta is keresem). Úgy érzem neked bejött ez a masina!
Én tavaly voltam először Erdélyben. Hozzáteszem hogy nem önszámtamból, inkább azt mondanám, hogy úgy vonszoltak el (aki ismer az tudja hogy ez súlyos feladat), de azzal az érzéssel jöttem haza, hogy "vissza kell menni"!

Taro
Offline
Csatlakozott: 2010-06-15
Ja és kipróbáltuk kemény

Ja és kipróbáltuk kemény terepen is:-), csak nem tudom, hogyan kell képet beilleszteni.
Szóval annyiban módosítom a történetet, hogy a kipörgésgátlót minden leállítás után újra ki kell kapcsolni, illetve az ABS komoly siratófalon pont annyira nem lassít, mint a GS-nél.
A motor egyáltalán nem sérülékeny, pár keményebb perec (jobb oldalra, bal oldalra) után sem keletkezett fikarcnyi kár sem!
Olyan terepen, ahol KTM 530; KTM 450-esekkel mentünk és bizony ők is pereceltek, tökéletesen megállta a helyét, sőt homokban odavert nekik:-)))
(TKC-val, mikor ők mitas C2-vel nyomultak)

Taro
Offline
Csatlakozott: 2010-06-15
Srácok! Az irigységről

Srácok!
Az irigységről annyit, hogy abban az esetben örülök a jelenlétének, ha ez az irigység további mégnagyobb teljesítményre ösztönöz titeket, akár annak érdekében is, hogy legyen egy Super Tenerétek!
Nekem megadatott, hogy azt csinálom amit szeretek, van elég szabadidőm, pénzem a hobbymhoz.
Én azonban egy szál gitárral kezdtem az életem és 5 vállalkozásba is belebuktam, mire egy beindult!
Azt is irigyli valaki, amikor a feleségemmel ketten osztoztunk fél doboz cigin, annyira nem volt pénzünk?
Szívesen cserélt volna velem bárki, amikor éjjel 3-kor még keményen dolgoztam évekig?
Egyetlen irigy emberre sem haragszom. Ha pozitív a dolog és serkenti őt, akkor még örülök is neki. Ha negatív, akkor nem érdekel, max sajnálom a lelki szegénységét:-))))

versysfun
versysfun profilképe
Offline
Csatlakozott: 2009-10-27
Jó kis story, izgalommam

Jó kis story, izgalommam olvastam végig, és így képekkel illusztrálva még ütősebb. És kösz, hogy megosztottad az ország első Teneréjének minden jóságát. (nevedre íratnál?thx) Ráadásul Erdély gyönyörű tájain volt szerencséd mind ezt élvezni. Ehh.A felettünklakó adja meg sokunknak, hogy rázza a seggünket egy saját nagy Teneré, ne csak mindig a hazánkban középfeszültségen ismert hálózati feszültség, amely működteti otthonunkban a sok hasznos és kevésbé hasznos készülékeinket.  Most értem haza motorozásból, de a cikk után már mennék is vissza. :)) Eszméletlen jó ha van egy ilyen túragépe az embernek, legyen az GS, vagy KTM esetleg a Teneré. Nagyon élveztem a szar úton motorozást anno amig megvolt  a klr600-am. A földutakon éppen azért jó menni mert a táj eredeti önmagát nyújtja amit lassú tempónál tökéletesen ki tudunk élvezni!Sokat voltam szilárd úttól távol erdőn, mezőn, felcuccolva, kaja, pia stb.Csak már öregecske volt, és a végére többet szereltem mint mentem.
A versys-el is el szoktam merészkedni elég sűrűn föld utakra, dehát az utcai gumi nem tolerálja nagyon az eksönt. Elvileg nem  oda való a vas, de jól kezelhető és a futómű is elég jó.
Ma hazafelé kerülővel jöttem, fölmentem a börzsönybe, gyönyörű volt.
Egyszer legyen sok pénzem, televerem a nemlétező garázsomat én is egy csomó vassal !! Azért lelkem mély bugyrában igen, picit irigy vagyok én is, de szerintem még sokan vagyunk így ezzel a cikk után. Aki nem irigy az vagy hazudik vagy gazdag. Sok, gyönyörű tájakon eltöltött kilómétert kivánok neked és a vasadnak! Ui: Bocs a szófosásért.
 
 
                                         

NRG
NRG profilképe
Offline
Csatlakozott: 2010-02-01
túl szép a történet, mintha

túl szép a történet, mintha lenne egy kis elfogultság is benne, de akkor is hitelesebb, mint annak a fikázása, akinek még motorra sincs jogsija.
Tényleg irígylésre méltó ilyen lehetőségek mellett motorozni.
 

bigcet
bigcet profilképe
Offline
Csatlakozott: 2009-11-05
Legyél irígy

 :-)

BananaJoe
Offline
Csatlakozott: 2009-10-20
Látom lassan érkeznek az

Látom lassan érkeznek az irigyek is.
 
Csak 1 észrevétel: ha megnézitek a www.yamaha-motor.hu-n a ST 360-fokos nézetét akkor a jobb oldali lábtartón ott sincs koptató. Ez miért?

Zolee70
Zolee70 profilképe
Offline
Csatlakozott: 2009-10-12
Neked is csak megszületni volt nehéz...

Nem egy átlagos story, a többség csak a szája szélét nyalogatja a sok motor, idő, túra, na meg a pénz szaga alapján. Most irigyejelek vagy mi?

Taro
Offline
Csatlakozott: 2010-06-15
Nem mindenhol:-))) A

Nem mindenhol:-)))
A motorozz-on fikázzák, persze csak akik még nem mentek vele:-)))
Igen találkoztunk egy szürke KTM-el.
Hali

Hosszú Toll
Offline
Csatlakozott: 2010-06-18
Azt hiszem 11-én találkoztunk

Azt hiszem 11-én találkoztunk a Transalpina északi részén, egy szürke KTM 950 Adventure-val vertem a port felfele.

BananaJoe
Offline
Csatlakozott: 2009-10-20
Ha csak a szöveget olvasnám,

Ha csak a szöveget olvasnám, azt mondanám szép mese. Viszont így, hogy képek is vannak hozzá így már elhiszem.
 
Tényleg ennyire jó motort sikerült összehozniuk hogy mindenhol csak dícsérik?