Megújuló Kawasaki

Megújuló Kawasaki

A zöld márka augusztus végén, az év talán legmelegebb napján tartotta hagyományos éves összejövetelét a Hungaroringen. Ennek azonban most volt egy különleges apropója is.

Igaz, ez nem a nagyközönség előtt zajlott, ugyanis egy sajtótájékoztatót szerveztek a Ring központi épületének éttermében. Ezen hivatalosan is bejelentésre került az a szűkebb szakma előtt egy ideje már ismert tény, hogy a márka magyarországi képviseletét az idei szezon közepén átvette az Ivanics Kft.

Aki beszél: Mr. Huibert de Leede, a Kawasaki Europe értékesítési vezetője. Körülötte az új márkaképviselet, az Ivanics Kft. munkatársai          Huibert de Leede úr, a Kawasaki Europe értékesítési vezetője hosszasan köszönte meg a korábbi importőr, a DMC Kft. munkáját, és igyekezett pozitívan tekinteni a jövőbe, ami valljuk meg (legalábbis itt Magyarországon) nem könnyű feladat. Az Ivanics Kft. munkatársai pedig a megújulással kapcsolatos terveikről beszéltek. Ezek szerint ők kizárólag egy vezérképviselő-disztribútor szerepet kívánnak betölteni, koordinálva a 2012 elejére véglegessé váló, tíz márkakereskedőből álló induló hálózatukat. A jövő évi terveik viszonylag szerények (150 motor értékesítésével számolnak) - persze a "kis magyar valóság" figyelembevételével ki tudja... Viszont azt legalább megígérték, hogy lesznek tesztmotorjaik, így ha minden jól megy, hamarosan újra olvashattok Kawasaki teszteket is az Onroadon.

Önmagában Végh Tomi produkciója miatt is érdemes volt kimenni. Azért volt sok egyéb program is (a képre kattintva galéria nyílik)Maga a Lime Party, vagyis a Kawa-tulajok éves találkozója eközben a szokásoknak megfelelően sikeresen zajlott. Mintegy félezer motoros képviselte a márkát, ők megnézhették Végh Tomi stuntrider fizikát lábbal tipró produkcióit, ehettek-ihattak, eszméket cserélhettek, no és természetesen motorozhattak a Hungaroring aszfaltcsíkján. Ja, és persze gyönyörködhettek a kiállított Kawasakikban.

A csodaszép W800. Remélhetőleg hamarosan ki is próbálhatjuk!


Hozzászólások

XYZ
XYZ profilképe
Offline
Csatlakozott: 2009-10-17
W800

Nagyon tetszik ez a retró kawa,ha nyerek a lottón  benevezek rá az tuti.