A lopakodó
Ahogy nyeregbe pattanunk, még inkább motoron érezzük magunkat. Krosszmotoron. A nyereg rendkívül keskeny és elég kemény is. Rögtön tudatosítja használójával, hogy ez nem egy hosszú túrákra kitalált guruló dívány, hanem inkább egy vérbeli sporteszköz. Légies, 93 kilós tömege (a Track 91 kilogramm) a magas üléspozíció ellenére rögtön bizalmat ébreszt az emberben. Mi van, ha eldőlök? Semmi, majd felállítom. A széles kormány éppen jól kézre áll, a kis kezelőszervek könnyen megtalálhatóak. Minden inkább funkcionális, mint csicsás, de itt ez így rendben is van.
Amint hang nélkül meglódul alattunk a motor, azonnal kiül arcunkra a gyermeki öröm
Ráadjuk a gyújtást a trip műszer melletti kapcsoló és a motorhoz mellékelt gyújtáskulcs segítségével, majd indítanánk, de nincs mivel… Mivel nincs mivel, marad a gázkar. Ami persze nem gázkar… Mielőtt végleg összezavarodnánk, megtekerjük a jobb oldali markolatot, és minő csoda, a paripa némán meglódul. Határozott, bár nem mellbevágó a gyorsulás. A végsebességet 70 kilométer per órában adja meg a gyártó, kipróbáltam, majdnem stimmel. Lineáris a gyorsulás, nem rángat és nincs lyuk. Az én közel mázsányi súlyom alatt azért nem úgy viselkedik, mint mondjuk egy 125-ös krosszgép (amely a méreteit és súlyát tekintve kategóriatársa lehetne) , de a csend, amely menet közben körülvesz, egyszerűen lenyűgöző. Nagyon jó dolog ez, hiszen a hobbi terepező ritkábban fordul meg a krosszpályák környékén, ahol a sportág iránt toleránsabb népek leledzenek, inkább a kirándulók ösvényein fogjuk jól érezni magunkat a Quantya hátán, ott pedig igen szúrós tekintettel méregetik üvöltő, füstöt okádó és - valljuk be – büdös szerkezeteiket nyüstölő kollégáinkat. Szóval, jó ez a csend.
A krosszpálya egyeneseiben – persze nekünk muszáj volt ott is kipróbálni – nagyon szépen viselkedik a gép. Jól tartja kanyarokban is az ívet, a rumplikon sem pattog nagyon el, bár élek a gyanúval, hogy ebben segíti a már említett közel egy mázsám is. Nekem az ugratókon, sőt egy lépcsőn sem volt semmiféle panaszra okom – bár bevallom, a sokméteres ugrások távol állnak tőlem –, a rugózó elemek szépen tették a dolgukat, kivasalták az egyenetlenségeket.
Versenyen nem indulnék vele, de hobbi célra tökéletes, különösen akkor, ha nem egy akkora benga muki ül rajta, mint én. Elmondható, hogy ameddig van benne szufla, addig bőven megfelel egy átlagos terepezgető motoros igényeinek. Sok olyan ember van, aki a sok ellenségeskedés és konfrontáció miatt nem motorozik terepen, nekik találták ki ezt a masinát. Ezzel senkinek nem fognak bosszúságot okozni, ha egyáltalán észreveszik, hogy járt arra valaki. Akiknek a terepműfaj kevésbé vonzó, azoknak sem kell sóhajtva lemondaniuk a Quantyázásról, hiszen az importőr januártól szupermoto-szettet is kínál a géphez, amivel nagyszerű aszfaltos élményszerré alakíthatjuk gépünket.
Ez hát a jövő?
Végül, levonva az összes élmény és tapasztalat konklúzióját elmondhatjuk, hogy egy igazán élvezetes és könnyen kezelhető, rendkívül felhasználóbarát járművet ismerhettünk meg a Quantya Evo 1 Strada „személyében”. A Svájci fejlesztők igen jó munkát végeztek, és korunk színvonalának legjavát adják vásárlóiknak. Mellette szól még a benzineseknél jóval kisebb fenntartási költség, és az alacsonyabb gondozási igény is, amely a terepre szánt benzines motorok esetében szintén nem elhanyagolható tétel. Nagy örömömre szolgál, hogy belekóstolhattam a jövőbe, hiszen ez az egyik leginkább lehetséges alternatíva a motorok evolúcióját tekintve. Komoly bizonyíték erre, hogy már több nagy motorgyártó előrehaladott fejlesztési stádiumban van hasonló koncepciójú elektromotorokkal. A Quantya azonban már itt van, létezik és meg is vásárolható!
