onroad.hu

A tesztmotorokkal közlekedve általában már a közösen megtett kilométerek alatt kialakul bennem, milyen címe lesz az írásomnak. A Honda VFR800-assal most kicsit más lett a helyzet. Abban biztos voltam, hogy a „kétarcú” szónak szerepelnie kell a címben, ennél jobban ugyanis kevés kifejezés jellemezheti a japán gyártó klasszikus sport-túrázóját. Az interneten böngészve találtam Lengyel Jolán versére, amelyet telitalálatnak éreztem. Természetesen szó sincs róla, hogy gonosz ördög lenne a motor, azonban olyan markánsan különbözik két karaktere, hogy azt valóban mindenkinek meg kellene tapasztalnia. Mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde: békés, kellemes túramotor és agresszíven üvöltő vadállat egyszerre lakozik ugyanabban a testben. Nagy szerencse, hogy a Honda esetében mindig a vezető dönti el, melyikük domináljon. Az ördögöt tehát mi irányítjuk, de erre lelkileg és szellemileg is érdemes felkészülni, mielőtt elindulnánk.



A Honda Karasnában kaptam meg az importőri tesztmotort. Kicsit kellett tologatni, mielőtt ráültem volna, így azonnal érezhetővé vált, hogy van benne anyag bőven - ahogy azt a Honda túramotorjaitól már megszokhattuk -, menetkészen a blokkolásgátlós kivitel 249 kilogrammot nyom. Beállítottuk a hátsó rugóstag előfeszítését - maximumra, hiszen még aznapra terveztük a fotózást a Kakucsringen -, és indultam is. Hadd vessem közbe, hogy igazi túramotorhoz méltóan a motor hátuljának keménységét könnyedén, egy nagyon jól hozzáférhető kézikerékkel tudjuk állítani. Így amikor utast veszünk fel, vagy felcuccolunk egy hosszabb túrához, pillanatok alatt és főleg szerszámok nélkül tudjuk menetkész állapotba hozni a motort.

A címben jelzett kétarcúság természetesen főleg a később kivesézendő motorkarakterisztikára értendő, azonban maga az üléspozíció is egészen sajátos. Nagyon kényelmes a lábszög, egyáltalán nem fárad el a vezető térde hosszabb távon sem. Ugyanez nem igaz a derékra és főleg a csuklókra: meglehetősen előredőlve kell a sportmotorosan letört csutkakormányra támaszkodni, így ameddig az ember izmai és ízületei hozzá nem szoknak a stílushoz, a két fent említett részünk hamar elfárad. Ugyanezen okból a sörfogyasztás azon hívei, akik e nemes nedűről elnevezett hasat is viselnek magukon mint testékszert, szintén elhelyezkedési gondokba ütköznek a VFR fedélzetén. Hogy megint megjelenjen a kettősség, az utas viszont fejedelmi kényelemben ül: bőven van hely a lábainak, kényelmes az ülése és tökéletesek a kapaszkodói. Kicsit motort cseréltünk a teszt során egyik barátommal, aki R6-os Yamahájával és barátnőjével jött a közös motorozásra. Nos, elég volt az arcára nézni, ahogy felült, már látszott, nem akar majd visszaülni a sportmotor nem éppen utasbarát hátsó traktusára...