Újra az élen
Micsoda különbség! Míg az ötvenessel a padkán igyekeztem elkerülni, hogy az autósok a járdára lökjenek, addig a 125-ös Hackerben már megvan az a többlet, amivel álló helyzetből simán le tudjuk gyorsulni a négykerekűeket, 90 kilométer/óra feletti csúcssebessége pedig bőven elegendőnek bizonyul városban. A motorjának markáns morgó hangja van, legalábbis az ötvenes kétütemű után egészen bizonyosan. Az indulási betorpanásnak itt nyoma sincs, ami egyébként az alacsony sebességű manőverezésnél is nagyon fontos. A kis ötvenessel, szűken, koppra alátett kormánnyal gyakorlatilag nem lehet lábletétel nélkül megfordulni, mert a motornak nincs annyi ereje ilyen alacsony sebességnél, hogy egyensúlyozni lehessen. A Hacker azonban annyira kezes, hogy megkockáztatom: kicsit nagyobb mérete ellenére, jobban lehet az álló autók között szlalomozni vele, mint öccsével.
Az F-Act-hoz képest valóságos rakéta, és meg is áll. Pont azt nyújtotta, amit a kicsiből hiányoltam. Nagyon bejött
Ezen végre a fék is fog, bár az első lehetne jobb, de a hátsót még utassal is két ujjal lehet satuzni. Futómű tekintetében nincs akkora műszaki változás, mint mondjuk motorerőben, de ez nem különösebben zavaró, legalábbis számomra. Ebben a tekintetben leginkább a kanyarban könnyen leérő nagysztender lehet gond, persze ez vérmérséklet függvénye is. A Hacker elejében egyébként néha koppan valami, ami engem boldogsággal töltött el, hiszen édes-kedves V-Strom 650-emre emlékeztetett...
A Hackerrel kapcsolatban tehát műszaki értelemben gyakorlatilag nincs kivetni valóm, ergonómiailag lettem figyelmes két problémára. Azon túlmenően, hogy a tükröket sehogy sem lehet jól beállítani, az ülésen lévő púp kimondottan zavaró. Értem én, hogy ez a kitüremkedés hasonlóan Tóth Zoli dragbike-jához, a több gés gyorsulás leküzdésében segít a hallállal dacoló robogósnak, csak ez azt is jelenti, hogy ha akarunk sem tudunk annál hátrébb csúszni az ülésen. Ebből adódóan az én 176 centis testméretem lehet körülbelül a maximum, nálam magasabb apósom kérdően nézett rám, amikor az első üléspróbán a robogó eleje és a púp közé „szorult” térdileg és farilag. Azt gondolom, hogy a púpnak előnye nincs, hátránya azonban már egy átlagos testmagasság esetén is jelentős, így jobb lenne ha nem lenne...
Ezt a púpot sem a vezető, sem az utas nem tartja jónak. Akkor miért is van ott?....
Konklúzió?
Összefoglalva, nekem ez a két motor úgy hiányzott, mint hazatérő tengerésznek a felesége, így igen nagy jóindulattal közeledtem hozzájuk. De azt hiszem objektív tény, hogy a Keeway igen jól céloz a piacra, és tudja, hogy a kedvező ár mellé kell tennie egy viszonylag jó dizájnt, meg kell spékelnie pár filléres, de annál hasznosabb aprósággal. Műszakilag láthatóan nem kíván versenyre kelni a robogógyártás krémjével, de hozza azt a szintet, ami elvárható, és ami fontos: mindezt egy igen baráti árkategóriában.
Legyünk őszinték! Mi az alapvető kérdés, ami a „gyanúsan” alacsony árú kínai Keeway robogókkal kapcsolatban felmerül? Leginkább az, hogy vajon gagyi, ócska, távolkeleti vacakról van-e szó? A két motort próbálása után egyértelműen azt kell mondanom: erről nincs szó. Hogy őszinte legyek, nem tudom, hogy hová tehető az ilyen méretű robogók standardja, de számomra mindkét kétkerekű nyújtotta azt, amit elvárnék, ha ilyen módon igyekeznék szembeszállni a nagyvárosi dugóval. Racionális választásnak tűnik mindkettő
