Rétegmodellek a Keewaytől
A feltörekvő Keeway négy új modellel szeretné elcsábítani a tínédzsereket, ebből kettőt próbáltunk ki, egyet a fiúknak, egyet a lányoknak ajánlunk, kisebb fenntartásokkal.
A mai harmincas éveikbe járó motorosoknak még nem volt sok választásuk tinédzser koruk hajnalán, ha a pedál erőt motorra akarták cserélni. A szocialista ipar remekei, a Riga, Verhovina, Babetta mellett a különböző korú Simsonok jelentették a tápláléklánc csúcsát, különösen az Enduro kivitel. Akinek ilyet vettek a szülei újonnan, az a környék legmenőbb nyolcadikosa lehetett szinte azonnal, és ez kitartott a középiskola első éveiben is. A Simsonok ugyan a mai napig köztünk vannak, a sokadik túlméretes dugattyúval, de a mai srácoknak már nem ugyanazt jelentik, mint nekünk, hiszen a legfiatalabbak is jóval idősebbek náluk. Napjainkban egyébként is a robogók jelentik az elérhető váltást, pár tízezer forinttól már 60 feletti végsebességű romot kapni, 180.000-től újat, egészen az olasz és japán injektoros, 90-es végsebességű sportrobogókig, melyek 6-700.000 forintba kerülnek, és ezt tuninggal nem nehéz egy kerek millió felé vinni, és a végsebesség is könnyen átlépi a százat.
Vízhűtéses, pörgős kétütemű szupermotószerűség
Mindeközben a váltós 50-esek szép lassan háttérbe szorulnak, alig néhány cég kínál ilyet. Dél-Európában rendkívül népszerű a műfaj, az ott készült kismotorok még a robogóknál is drágábbak, ugyanakkor a 125-ösök technikai szintjét hozzák futómű, fék, anyagválasztás terén. Ez a réteg hazánkban a fizetőképes kereslet és a motorozás megítélése miatt szinte teljesen hiányzik. Az olasz és spanyol gyárak helyett a Keeway lépett támadásba, és a TX50 Supermotóval valami nagyon hasonló járművet kínál 2009 nyarától. A modell nem ismeretlen, elődje az X-Ray endúró változatban is kapható volt, és azért látszott rajta, hogy a cég első próbálkozása a területen. A TX50 remélhetőleg kinőtte gyerekbetegségeit, rövid tesztünkön legalábbis nem produkált semmiféle hibajelenséget.
Jobb, mint egy Simson?
A TX50 nem egy gyerekmotor, megjelenése mellett mérete is indokolja, hogy a motort csak fiúknak ajánljuk. 170 centiméteres magassággal még az alacsonyabb Supermotóról is csak nehezen ér le az ifjú motoros lába, de igazán csak 180 centiméter fölött kényelmes, ez azonban jó hír a kistestű robogókon kuporgó srácoknak. A blokk karakterisztikája sem éppen nőies. A Simsonnal ellentétben ez egy vízhűtéses kétütemű, felülre hangolt teljesítménnyel, ami azt is jelenti, hogy alacsony fordulaton szinte elindulni sem lehet vele, de a fojtás kivétele után erőlködés nélkül megy 80-at, hatodikban. Igen, hatsebességes, és ennyi fokozatra szükség is van. Mentünk pár kört vele a fojtás eltávolítása előtt is, így ugyan megfelelt az engedélyezett 45km/h-s szabálynak, de vérszegénysége csak gyűlöletet váltott volna ki leendő tulajdonosából. Érezni lehetett, hogy agyon van fojtva, és ez így is volt, minimális mechanikai változtatással kiszabadult a ménes, csak úgy visított a blokk, ahogy csak egy kétütemű tud 10.000 felett.
Lépcsők, járdaszegélyek nem jelentenek gondot, szemben egy robogóval.
Az ereje bőven elegendő a tempósabb városi forgalomban is, bár a japán motorokhoz szokott lábunknak nehezebben kapcsolható váltóval rendesen kell dolgozni, hogy mindig a megfelelő tartományban legyünk. Az hamar kiderült, hogy ez a motor nem a lusta Nintendós fiúknak való, a teljesítményért meg kell dolgozni, de az eredményért megéri, az érzés olyasmi, mint egy 690 SMC-vel menni tempósan, csak többszörösen lassított verzióban. A kerékpár után még így is űrrakéta lesz, és egy váltós motorral még mindig sokkal jobban el lehet sajátítani az alapokat, mint egy kiskerekű sámlin gubbasztva, tökig csavart gázzal, amit csak kézzel lehet lassítani. A futómű ránézésre masszív darabokból áll, de a színezés ne tévesszen meg senkit, nem az Öhlins gyárából kerültek ki. Aszfalton egy picit inkább feszes, mint puha, leköveti az úthibákat, ugyanakkor a feszessége miatt elég későn is üt fel, a fotózáson a 3-as teligázas ugratónál érte csak el a rugóút végét, lépcsőre fel-le, úthibákba direkt belehajtva nem, és ez egy újabb előny a robogókkal szemben, legyen bármekkora kerekük.
Kisebb ugratásokat is kibír felütés nélkül, de azért nem erre készült
A futóműhöz hasonló a fék is, ránézésre nagymotorra illik, az ereje is meg van, a stoppie ezen a motoron gyerekjáték, leszámítva a gurulósat, mert az adagolhatóság pont olyan, mint amit ezért az árért elvárunk, közlekedésre alkalmas, nem játékra. Dinamikailag tehát sportos, de mégis kissé darabos a TX, legalábbis, ha a sokmilliós Supermotók után ülünk fel rá, azért egy szép emlékű Simsonhoz képest sokkal jobban viselkedik, ha nevének megfelelően használjuk, és mi tagadás, jobban is néz ki az NDK-s legendánál. A spórolás azért könnyen tetten érhető a motoron, elég megnézni a designos, de egyszerű műszerfalat, illetve a részletmegoldásokat. A minőséget illetően leginkább a váltó lóg ki az összképből, nem rosszabb, mint egy-egy párévvel ezelőtti Buell, és még csak 150km volt a motorban, tehát javulhat a kapcsolhatóság, de ilyen karakterisztikával ennek minden helyzetben vajpuhán kellene működnie. Szerencsére a felsőbb fokozatokkal nem is volt baj, leginkább az egyes-üres-kettes trióban volt nehéz a megfelelőt kiválasztani menet közben, mert meredek emelkedőn bizony rendesen vissza kell váltani, az is igaz, hogy egy robogó ott már lépésben is alig tud feljönni.
Robogó áráért Supermotót?
Ügyes kezű apukával rendelkező srácoknak csak javasolni tudjuk a TX50-et, mert nem kizárt, hogy kisebb problémákat el kell időnként hárítani, de használata sokkal nagyobb élmény, mint a hasonló árban mozgó léghűtéses robogóké. És az a hang, amit a TX produkál 10.000 felett, csak a versenymotorok sajátja! Jelenlegi ára 400.000 forint körül van, az endúró verzió őszre várható, az importőr szerint még jobb minőségű rugóstaggal
