Ezernyolcszáz köbcentiméter két keréken több mint elegendő, mégis úgy érzem, nem túlzás. Motorja képes kétszáz feletti tempóra, de nem ragadott el a hév, nem akartam vele sebességrekordot felállítani. Viszont elvarázsolt a mindig hadrafogható tengernyi nyomaték, az őserő, ami játszi könnyedséggel gyorsította a háromszázötven kilogrammos tömeget.
Ezernyolcszáz köbcentiméter, százhatvan newtonméter. Bizsergető adatok…
Átlagfogyasztása 7,5 liter száz kilométerenként, ami sok is meg nem is. Sok, ha azt nézzük, hogy motorkerékpárról van szó, ennyivel egy középkategóriás autó is beéri, de igenis elfogadható adat egy ezernyolcas blokktól, ami brutális gyorsulással és lehengerlő vezetési élménnyel ajándékoz meg a benzinkútnál hagyott forintokért. Hol tud ilyet a fent említett középkategóriás négykerekű? Igazán szép látvány, amint a fordított teleszkóp radiális féknyeregben végződik, fékhatása a motor tömegéhez mérten megfelelő, de fontos figyelni a tömegeloszlásra, ugyanis az első kerék hamarabb hajlamos a blokkolásra, mint egy klasszikus építésű motorkerékpáré. Cserébe használható – és kihasználandó – fékerőt kapunk a hátsó keréken. Meg kell jegyeznem, hogy a motorfék sem elhanyagolható tényező.
Hagyomány és haladás. A terebélyes üzemanyagtankon található a „műszerfal” egy része gazdag króm feltéttel. A fordulatszámmérő a kormányra került
Az utas nem fog túlságosan örülni a motorozásnak, hiszen feszes a hátsó futómű, kapaszkodó nincs, és az utas-lábtartó is kényszerűen magasra került. A vezetőnek és utasának a kényelme közötti kontraszt miatt az M1800R egyszemélyes motor benyomását kelti. Ezt sugallják a Suzuki mérnökei is, hiszen az utasülés helyére egy fényezett elemet csavarozva az Intruder együlésessé alakítható.
Másik kényes kérdés a „csomagtér”. Az ülés alatti rekeszben egy pénztárca is nehezen fér el, oldaltáska, tanktáska nemcsak az összképet csapná agyon, hanem rögzítésük sem megoldott. Ha minden kötél szakad, egy hátizsák megoldás lehet néhány személyes tárgy szállítására. Külön figyelmet érdemel a szélvédelem. Apró figyelmesség a tervezőktől, hogy a lámpaburkolat és a fordulatszámmérő egyfajta szélterelőként működik, érezhetően csökkentve a felsőtest közegellenállását.
Leginkább az fogja kedvét lelni benne, aki nem akar speed-motoron feszíteni, de szereti a modern vonalakat, és elfogadja, hogy folyton megbámulják, vagy megállítják és az Intruderről faggatják. Többször kellett mesélnem az M1800-ról mint a nálam lévő tesztmotorok bármelyikéről. Azt hiszem minden gyerek, és gyanítom sok felnőtt is ilyen motorról álmodik, de ehhez meg kell tapasztalni, milyen érzés a gázt húzni nyergében és élvezni az elismerő pillantásokat. Higgyék el, én kipróbáltam.
Erőtől duzzadó vonalak
