2008-04-22 | Kapcsolat

Aprilia

Erős és könnyű: Dorsudoro, a mókagyár

Az Aprilia legújabb üdvöskéjének, az SMV750 Dorsudoronak végre napvilágot láttak gyári fotói és technikai paraméterei is.

A gyár ígérete szerint az Aprilia versenysportban szerzett tapasztalatai köszönnek vissza ebben az erős és könnyű motorban, amelynek egyetlen küldetése tiszta motorozási élményhez juttatni pilótáját. Mint az olasz gyár első 750-es szupermotójának, talán akad is rá némi esélye, főleg ha a 92 lóerős teljesítményre és a hozzá társuló 186 kilogrammos súlyra pillantunk.

A 2004 óta megszerzett négy szupermotó világbajnoki cím arra enged következtetni, hogy a fejlesztőmérnököknek arrafelé van némi elképzelésük a kategóriával kapcsolatban. Igaz, ekkora lökettérfogatú mókamotorjuk eddig nem volt, saját bevallásuk szerint most is a nagyobb erőművel szerelt konkurens modelleket (nem nevezték nevén, de gondolom a Ducati Hypermotard vagy a KTM 950-990SM a fő riválisok, noha a Dorsudoro ára mindegyiknél számottevően kedvezőbb lesz) célozták meg.

A technikai paraméterek alapján (és a sajtóközlemény szerint is) úgy készült a motor, hogy a legtapasztaltabb szupermotósok igényeit is ki tudja elégíteni. Ebből az következne, hogy a kezdő vagy középhaladó riderek számára túl erős lesz, azonban a teljesen elektronikus vezérlésének, gázkezelésének és a háromféle motorvezérlő programnak köszönhetően (amelyek közül az egyre elterjedtebb módon a vezető választja ki a neki megfelelőt) bármilyen szinten álló pilóta megtalálhatja nyergében a számításait.

A modern felépítésű és vezérlésű 90 fokos V2-es motor literteljesítménye 122,6 LE/liter, nem elhanyagolható 82 newtonméteres nyomatékát pedig már 4500-as fordulaton leadja. A Dorsudoro teljes kialakításában igyekszik a legmagasabb elvárható szintet nyújtani: négydugattyús, radiális első fékek hullámos tárcsákkal, hidraulikus működtetésű nedves kuplung, állítható első és hátsó felfüggesztés, a már említett háromféle motorvezérlő program és elektronikus gázmarkolat, a műszerfalban széria fedélzeti számítógép alkotják a kínálat főbb részeit.

Lássuk tehát a jelenleg ismert technikai paramétereket!

MUSZAKI ADATOK Aprilia SMV750 Dorsudoro

Motortípus: Aprilia V90, negyütemű 90 fokos hengerelrendezésű V2-es, vízhűtéses, 8 szelepes DOHC
Hengerűrtartalom (cm3): 749,9
Furat x löket (mm): 92 x 56,4
Sűrítési arány: 11:1
Keverékképzés: elektronikus üzemanyag-befecskendezés, három választható motormenedzsment-programmal
Teljesítmény (kW/LE/min): 67,3/92/9750
Forgatónyomaték (Nm/min): 82/4500
Első felfüggesztés: 43 mm átmérőjű fordított teleszkóppár, 160 mm rugóút
Hátsó felfüggesztés: Alumínium kétkarú lengővilla, központi rugóstag állítható előfeszítéssel és húzófókozati csillapítással
Első fék: 320 mm átmérőjű dupla tárcsa 4 dugattyús radiális féknyergekkel
Első gumi: 120/70ZR17
Hátsó gumi: 180/55ZR17
Hossz/szélesség/magasság (mm): 2216/905/1185
Tengelytáv (mm): 1505
Ülésmagasság (mm): 870
Villaszög (fok)/utánfutás (mm): 26/108
Tömeg (kg): 186
Üzemanyagtartály (l): 12
Hozzászólások
SZÓLJ HOZZÁ vendégként,
LÉPJ BE, vagy, hogy saját nevedben szólhass hozzá!
VENDÉG [X]

Ez az ellenörsző szám azért szükséges,
hogy tudjuk valóságos személy tölti ki az ürlapot.
Amennyiben a számok nem olvashatóak,
kérlek nyomj 'Küldés'-t és új kód generálódik!

Domino rendőrmotorokkal

Tudjuk jól, néha a legjobbak is hibáznak. Egy kis hiba azonban néha sok motorban tehet kárt. (...)

Napikép 2009-09-18

Koncepció KTM alapokon

A brit Matt Williams elképzelése a jövő motorkerékpárjáról. A sportos designt komoly technológiai átgondoltság teszi életszerűvé. (...)

Koncepció 2009-09-17

Jön a kis Hypermotard?

Úgy tűnik, a Ducati a Hypermotard egy kisebb változatának kiadását tervezi. A részletek egyelőre csak spekulációk tárgyát képezik. (...)

Pletyka 2009-09-17

Rétegmodellek a Keewaytől

A feltörekvő Keeway négy új modellel szeretné elcsábítani a tínédzsereket, ebből kettőt próbáltunk ki, egyet a fiúknak, egyet a lányoknak ajánlunk, kisebb fenntartásokkal. (...)

Teszt - Keeway TX 50 és Goccia 50 2009-09-12

Duplakuplungos lesz a VFR 1200, megújul a Cub

A Honda a minap jelentette be hivatalosan is új duplakuplungos váltójának kiadását. A motoros média erről világszerte beszámolt, de a CV-Maticról már kevesebb szó esett. (...)

Technika 2009-09-10