2007-06-25 | Kapcsolat

Egyedülálló

Vakon, egy motoron
Az Egyesült Királyságbeli Cheshire-ben született Catherine Birchall elhatározta, hogy ő lesz az első vak ember a világon, aki egy motor nyergében körülutazza a Földet. A különleges kétkerekű túrát 2008 tavaszán szeretné kezdeni, egy 1990-es BMW R 100 RT hátsó ülésén. Az út során Cathetine átszeli majd Európát, Ázsiát, Ausztráliát és Amerikát is, hogy segítsen adományokat gyűjteni azon szervezetek számára, amelyek a gyengén látók problémáival foglalkoznak. A tervek szerint több mint 360 ezer eurót gyűjtenének össze.

Catherine hősies útját természetesen egy vigyázó szempár is segíti. Bernard Smith, az angol vakok intézetének (Royal National Institute of the Blind) egyik alkalmazottja gondoskodik majd a földkörüli úton a teljesen vak utazóról. Bernard, aki azt tervezi, hogy házát is eladja, hogy a nemes szándékot és az út költségeit finanszírozni tudja egyúttal a pilóta szerepét is vállalta. Amennyiben sikerül összegyűjteni a pénzt az alapvető szolgáltatásokhoz, Catherine azt reméli, hogy az úttal sikerül elősegíteni a gyengén látók problémáival foglalkozó nemzetközi szervezetek közötti kapcsolatot. „Ez egy hihetetlennek tűnő vállalkozás, de megéri” – mondta Catherine. „A WHO legutóbbi jelentése szerint a világon ma 161 millió olyan ember él, aki valamilyen látásproblémával küzd. Ezek közül 50 millió teljesen vak” – hívta fel a figyelmet. „Az olyan egyszerű lehetőségek, mint egy olvasást és írást segítő szoftver teljesen meg tudja változtatni az életünket. Mindez azonban elsősorban pénzkérdés, amiből sajnos sosincs elég” – tette hozzá.

A páros Európát átszelve érkezik majd meg Oroszországba, ahonnan Indián, és Kínán keresztül vezet majd az útjuk, egészen Ausztráliáig.
Hozzászólások
SZÓLJ HOZZÁ vendégként,
LÉPJ BE, vagy, hogy saját nevedben szólhass hozzá!
VENDÉG [X]

Ez az ellenörsző szám azért szükséges,
hogy tudjuk valóságos személy tölti ki az ürlapot.
Amennyiben a számok nem olvashatóak,
kérlek nyomj 'Küldés'-t és új kód generálódik!

Domino rendőrmotorokkal

Tudjuk jól, néha a legjobbak is hibáznak. Egy kis hiba azonban néha sok motorban tehet kárt. (...)

Napikép 2009-09-18

Koncepció KTM alapokon

A brit Matt Williams elképzelése a jövő motorkerékpárjáról. A sportos designt komoly technológiai átgondoltság teszi életszerűvé. (...)

Koncepció 2009-09-17

Jön a kis Hypermotard?

Úgy tűnik, a Ducati a Hypermotard egy kisebb változatának kiadását tervezi. A részletek egyelőre csak spekulációk tárgyát képezik. (...)

Pletyka 2009-09-17

Rétegmodellek a Keewaytől

A feltörekvő Keeway négy új modellel szeretné elcsábítani a tínédzsereket, ebből kettőt próbáltunk ki, egyet a fiúknak, egyet a lányoknak ajánlunk, kisebb fenntartásokkal. (...)

Teszt - Keeway TX 50 és Goccia 50 2009-09-12

Duplakuplungos lesz a VFR 1200, megújul a Cub

A Honda a minap jelentette be hivatalosan is új duplakuplungos váltójának kiadását. A motoros média erről világszerte beszámolt, de a CV-Maticról már kevesebb szó esett. (...)

Technika 2009-09-10