2009-09-17 | Kapcsolat

Túra

Utazás tűzön-vízen át

Micheal Martin nem „kispályázik”, augusztusban elindult körbemotorozni a Földet. Útja főképp a világ tűzforró vagy éppen jéghideg sivatagain viszi át, a végállomás pedig a Déli-sark lesz.

A német földrajzkutató, fényképész a sivatagok megszállottja, előző útjain már járt a Szaharában, a Góbi- és a Atacama-sivatagokban. Kalandozásai alatt készített képeiből "A Föld sivatagai” című könyve az ENSZ a Föld elsivatagosodásával foglalkozó szervezetének, az UNCCD egyik hivatalos könyve lett. A hamarosan boltokba kerülő legújabb könyve a „30 évnyi kaland” egy válogatás eddigi képeiből. A 46 éves motoros azonban egy még nagyobb fába vágta fejszéjét. Mostani útját 3 évesre tervezi, az előző útjai során már érintett sivatagokba most jóval mélyebben behatol, valamint olyan egzotikus helyeken fog motorozni és kétségtelenül csodálatos képeket (lásd a galériát) készíteni, mint kamcsatkai kősivatagok, az arab Rub al Kahli, a tibeti Chang Tang, a dél-amerikai Patagónia kavicssivatagai vagy éppen maga a Déli-Sark. Ewan McGregor és Charlie Boorman két igencsak látványos „megatúrát” szervezett, de Herr Martinhoz képest kispályásnak tűnnek: ugyan Ő is BMW R1200GS Advanture motort használ, de túráját egyedül teszi meg, mindenféle segítő csapat nélkül. A „Planet Desert” (~Sivatagbolygó) utazása során készített képekből azonos címmel 2014-ben várható az útikönyv.

Az utazást egyébként az UNCCD és a BMW finanszírozza, szóval Micheal helyzete, útja végképp irigylésre méltó.

Hozzászólások
Eddig 15 hozzászólás a témában.
SZÓLJ HOZZÁ vendégként,
LÉPJ BE, vagy, hogy saját nevedben szólhass hozzá!
VENDÉG [X]

Ez az ellenörsző szám azért szükséges,
hogy tudjuk valóságos személy tölti ki az ürlapot.
Amennyiben a számok nem olvashatóak,
kérlek nyomj 'Küldés'-t és új kód generálódik!

TeeJay 2009-09-17 22:11:45
#15
Sőt, még írtunk is róla...
http://www.onroad.hu/motor/hirek/1503/

Vendég 2009-09-17 19:19:01
#14
Gondolom ezeket a filmeket rajtam kívül mindenki látta:http://dirttrackproductions.com/
Na ő(k) se normális(ak). :)

Zs

Vendég 2009-09-17 16:10:47
#13
Ezt mondjuk betehettük volna a hírbe is, ha már...
http://www.michael-martin.de/michael_martin/index_en.html
Itt csak az a kérdés, hogy az ember milyen életet szeretne élni, kalandor,
bizonytalansággal vagy alkalmazottifizetés+lakás+hitel+család+autó+kutya. Martin az egyik
végpont...

rnie

Vendég 2009-09-17 16:06:05
#12
Szerintem nem lehetetlen küldetés ez, ismerve az ember korábbi kaladjait. Másrészt
Afrikában is vannak ám BMW szalonok, még ha nem is minden országban. Pénz, tehetség és
elhatározás kérdése az egész, fordított sorrendben.

rnie

TeeJay 2009-09-17 15:46:27
#11

Szögesgumi, fűthető ruházat még beszerezhető itt:
http://www.bmw-motorrad.com.ar/ar/es/index.html
leszervezhető előre, belefér a magányos túra fogalmában.

Viszont nincs rendszeres kompjárat Dél-Amerika és az Anktartisz között... :-D ...és
persze 1000 és 1 dolgot mondhatnánk, ami nehézséget okoz(hat).
Na ezért nem mi megyünk oda... :-(((

nitrobi 2009-09-17 15:09:53
#10
TeeJay-

A délisarokra meg aztán szögesgumi is kellene....nem beszélve a fűthető ruházatról.
Kemény dolog ez.

Nagy Dániel 2009-09-17 11:50:26
#9
Hát ja. Számára ezt jelenti a motor mint életforma, nekem meg azt, hogy szívok az új
onroad.hu oldallal... :)

TeeJay 2009-09-17 11:50:18
#8
Mondok jobbat: gumi.
Ha nem üti, vágja a technikát, egy kősivatagban akkor is hamar elfogy a cucc. Az még okay,
hogy visz magával egy szetto gumit, amit célszerszámmal fel tud rá eszkábálni, és mini
kompresszorral/gázpatronnal fel lehet fújni. Na de 2 garnítúra sem tart örökké - és
akkor még nem is beszéltünk arról, hogy potenciálisan defektet kaphat...

Vendég 2009-09-17 11:44:07
#7
Es ezt nem cikizesbol irtam, szerintem nem lehet mashogy.

Nagy Dániel 2009-09-17 11:43:16
#6
ajfon :))

Domino rendőrmotorokkal

Tudjuk jól, néha a legjobbak is hibáznak. Egy kis hiba azonban néha sok motorban tehet kárt. (...)

Napikép 2009-09-18

Koncepció KTM alapokon

A brit Matt Williams elképzelése a jövő motorkerékpárjáról. A sportos designt komoly technológiai átgondoltság teszi életszerűvé. (...)

Koncepció 2009-09-17

Jön a kis Hypermotard?

Úgy tűnik, a Ducati a Hypermotard egy kisebb változatának kiadását tervezi. A részletek egyelőre csak spekulációk tárgyát képezik. (...)

Pletyka 2009-09-17

Rétegmodellek a Keewaytől

A feltörekvő Keeway négy új modellel szeretné elcsábítani a tínédzsereket, ebből kettőt próbáltunk ki, egyet a fiúknak, egyet a lányoknak ajánlunk, kisebb fenntartásokkal. (...)

Teszt - Keeway TX 50 és Goccia 50 2009-09-12

Duplakuplungos lesz a VFR 1200, megújul a Cub

A Honda a minap jelentette be hivatalosan is új duplakuplungos váltójának kiadását. A motoros média erről világszerte beszámolt, de a CV-Maticról már kevesebb szó esett. (...)

Technika 2009-09-10