2007-12-14 | Kapcsolat

Hír - Ecosse

A világ legdrágább motorkerékpárja

Már sokszor megemlékeztünk arról, mennyire sanyarú a multimilliárdosok sorsa, hiszen csomó termékből egyszerűen nem lehet épeszű értékénél százszor drágábban hozzájutni. Ami ugyebár komoly probléma.

A motorkerékpárok piacán különösen kétségbeejtő a helyzet, hiszen funkciójukat tekintve non plus ultra gépeket lehet venni szánalmas ötmillió forint alatt. Ha már a garázsban parkol a gázturbinás Y2K is, amelyet az ember után hajítanak nevetséges 185 ezer dollárért (32 millió forint), akkor némi megkönnyebbülést jelenthet a hír: Itt az Ecosse Titanium Series, amelyből mindössze 10 darabot gyártanak, és 275 ezer dollárba (48 millió forint) fog kerülni.

A motorkerékpár műszaki tekintetben elődleges érdekessége, hogy a teljes vázszerkezet, a teleszkópvillák sőt még a kitámasztó is titániumból készültek. Ezzel együtt a motor saját tömege 200 kilogramm. A 45 fokos V-motor hengerűrtartalma 2150 köbcenti, 200 lóerő leadására képes.

Bevallom, kissé cinikus voltam a bevezetőben, hiszen a motorkerékpárhoz ezért az árért ajándék is jár, méghozzá egy karóra. Így most különösen jó üzletet köthetnek azok, akiknek nincs karórájuk.

A lábtartók 12 fokozatban állíthatók. Én le merem fogadni, hogy lesz olyan vevő a tízből, akinek kell egy 13. pozíció...


Hozzászólások
SZÓLJ HOZZÁ vendégként,
LÉPJ BE, vagy, hogy saját nevedben szólhass hozzá!
VENDÉG [X]

Ez az ellenörsző szám azért szükséges,
hogy tudjuk valóságos személy tölti ki az ürlapot.
Amennyiben a számok nem olvashatóak,
kérlek nyomj 'Küldés'-t és új kód generálódik!

Domino rendőrmotorokkal

Tudjuk jól, néha a legjobbak is hibáznak. Egy kis hiba azonban néha sok motorban tehet kárt. (...)

Napikép 2009-09-18

Koncepció KTM alapokon

A brit Matt Williams elképzelése a jövő motorkerékpárjáról. A sportos designt komoly technológiai átgondoltság teszi életszerűvé. (...)

Koncepció 2009-09-17

Jön a kis Hypermotard?

Úgy tűnik, a Ducati a Hypermotard egy kisebb változatának kiadását tervezi. A részletek egyelőre csak spekulációk tárgyát képezik. (...)

Pletyka 2009-09-17

Rétegmodellek a Keewaytől

A feltörekvő Keeway négy új modellel szeretné elcsábítani a tínédzsereket, ebből kettőt próbáltunk ki, egyet a fiúknak, egyet a lányoknak ajánlunk, kisebb fenntartásokkal. (...)

Teszt - Keeway TX 50 és Goccia 50 2009-09-12

Duplakuplungos lesz a VFR 1200, megújul a Cub

A Honda a minap jelentette be hivatalosan is új duplakuplungos váltójának kiadását. A motoros média erről világszerte beszámolt, de a CV-Maticról már kevesebb szó esett. (...)

Technika 2009-09-10